A Quimby története 1991-ben kezdődött Dunaújvárosban, és két évvel később létrejött a – majdnem – végleges felállás. Előbb angol, majd magyar nyelvű albumaik egyre nagyobb népszerűséget hoztak az együttesnek, de a Quimby – több leállás és újraindulás után is – a mai napig megmaradt annak, aminek indult: Magyarország egyik legerősebb koncert- és klubzenekarának. A Quimby zenéjére Tom Waits éppúgy hatással volt, mint Kurt Weil vagy a harmincas évek magyar sanzonjai. Mindezt megfelelő mennyiségű rock and rollal, némi hiphoppal és csipetnyi elektronikával keverve áll elő a Quimby-védjeggyé vált összetéveszthetetlen hangzás. Ehhez társulnak a kiváló szövegek és a belőlük kibontakozó markáns világ. A kissé szokatlanul két fromtemberrel felálló együttes koncertteljesítménye pedig egyenesen bámulatos. Bár a zenekar elsősorban hangos koncertjeiről híres, a tagoktól nem idegen a kísérletezés és a színházi megmérettetés: 2006 november 24-én és 25-én ezt is megmutatták közönségüknek. A megszokott színvonal, nagy slágerek hangzottak el a Katona József színházban, és még intrót is írtak a Színház tiszteletére.. Idén 15 évesek, és ki is adtak egy dupla lemezes CD-DVD összeállítást, amire csak ennyit mondhatok:
Nyomás megszerezni! :)
forrás: www.budapestinfo.hu |